Tomi Falcsik
Tomi Falcsik
2020. július 22. 05:34

Idén nem lesz felvonulás

Több város pride-jához hasonlóan a Budapest Pride is bejelentette, hogy idén nem tartanak felvonulást.

Korábban még lehetett hallani „iparági pletykákat”, hogy a felvonulást rövidebb útvonalon, esetleg kevesebb emberrel talán megtartják. Ezeket már akkor is fenntartásokkal kellett kezelni, most azonban már teljesen biztos, hogy idén nem lesz felvonulás.

A szervezők Facebook posztban adták hírül, hogy elmarad az idei menet.

A jelenlegi szabályozás szerint 500 főnél nagyobb tömegrendezvények nem tarthatók, így a Budapest Pride-ot záró felvonulást megtartani — már csak a korábbi számokból kiiindulva is — pláne esélytelen.

Pillanatkép a 2019-es Budapest Pride felvonulásról. Egy ember „Én a 4 fal között csinálom” feliratú transzparenst tart fel a menetelő tömegben. Egy másik szivárvány zászlót lenget mellette.
Pillanatkép a 2019-es Budapest Pride felvonulásról
Fotó: QUEERLIFE.CO/ S.E.

A szervezők ezt a Facebook bejegyzésben rögtön ki is emelték, bár ők egy nagyon optimista, húszezres tömeg összecsődítésétől „tartanak”, 

akkora tömeg valószínűleg egyébként nem jött volna össze.

Bár az tény, hogy annak a tömegnek a negyede is tízszerese a maximális ötszáznak.

Csak a felvonulás marad el, a fesztivál többi programja változatlan marad, melyet civil szervezetek és informális csoportok tartanak. 

A programokon különleges járványügyi intézkedéseket vezetnek be a résztvevők védelmében, az augusztus közepi előírásokhoz és ajánlásokhoz igazodva — írják a szervezők Facebook posztjukban.

A felvonulás helyett egyébként a szervezők egy alternatív eseményen dolgoznak jelenleg, melyhez emailben várnak  ötleteket a kreatív segítőktől.

Az idei a 25. Budapest Pride, az év mottója egyébként a „Vedd vissza a jövőd!”, amely annak fényében, hogy mi mindent kellett elviselnie az LMBTQ embereknek csak ebben az évben, és még a felvonulás is elmarad, valami igazán nagyszerű alternatíva után kiált.

A szervezők Facebook bejegyzése itt olvasható.

Címlapkép: QUEERLIFE.CO/S.E.

Frissítés: nyilván a felvonulásra, mint gyülekezésre a gyülekezési törvény vonatkozik, az pedig nem tiltja az 500 főnél nagyobb gyűléseket, azonban a felvonulás utáni (a Budapest Pride eseménysorozatot záró) rendezvényre igen, számomra ez a kettő pedig mindig is össze volt olvadva. Utólag is elnézést kérek a félreérthető megfogalmazásért.


Szólj hozzá
facebookon!

Szólj hozzá
facebookon!