Tomi Falcsik
Tomi Falcsik
2020. december 1. 05:52

Nem beszélünk az AIDS-ről

Alig hallunk ma már az AIDS-ről, nem beszélünk róla, hiszen az időben diagnosztizált HIV-fertőzöttek szerencsére nem jutnak el az AIDS stádiumig. Ez egyrészt a széleskörűen elérhető szűrésnek, másrészt pedig a gyógyszeres kezelés kitűnő hatékonyságának köszönhető.

Az AIDS a mindennapi közbeszédnek ugyan már nem része, de el nem felejthetjük. Főleg, hogy 2019-ben majdnem egymillió ember halt meg AIDS-hez köthető betegségben. December 1. az AIDS világnapja.

Illusztráció
Illusztráció
Anna Shvets

Az AIDS-et okozó HIV-vírus jelenlegi tudásunk alapján a mai Kongói Demokratikus Köztársaság területéről származik, az 1920-as évekből. Kutatók szerint ekkora került át csimpánzokról emberekre a vírus.

1981-ben még mindösszesen 121 AIDS-hez köthető halálesetet jelentettek az Egyesült Államokban, 1989 végére ez a szám azonban átlépte a 100 000-et. Jól látszik ebből is, hogy milyen hamar robbant ki a járvány.

Valószínűleg mindenki ismeri a történetet, miszerint a nyolcvanas években furcsa tüdőbetegséget állapítottak meg öt, fiatal, los angeles-i meleg férfiaknál. Olyat, amilyet immunrendszerrel rendelkező, főleg fiatal ember nem igazán kaphatott volna el.

Pár hónappal később még több esetet találtak az országban, emellett még a Kaposi-szarkóma is megjelent a tünetek között, ami csak olyan betegeknél fordult elő addig, akiknek az immunrendszerét mesterségesen gyengítették. Eközben pedig megjelentek a betegségek az intravénás droghasználóknál is.

Eleinte még azon lamentáltak, hogy GRID-nek (Gay-Related Immune Deficiency, azaz melegséghez köthető immundeficiencia) vagy 4H-kórnak hívják (a homoszexuálisok, hemofíliások, heroinhasználók és haitiak) a tünetegyüttest. Később aztán az egészségügyi hatóságok rájöttek, hogy a betegek fele nem is homoszexuális férfi. A CDC az AIDS (Acquired Immune Dificiency Syndrome) nevet adta végül a szerzett immunhiányos tünetegyüttesnek.

Harminc-negyven éve még senki sem értette, hogy mi történik. Nem volt sem gyógyszer, sem kilátás. Egy teljes generációt elvesztettünk az AIDS miatt, és ma alig beszélünk erről.

Az AIDS nem válogatott.

Anthony Perkins, Freddie Mercury, Isaac Asimov, Liberace, Rock Hudson, és még 40 millió ember, akinek nem is ismerjük a nevét.

Ma már persze tudjuk, hogy az AIDS-et a HIV okozza, akit pedig napjainkban diagnosztizálnak HIV-vel, az tulajdonképpen ugyanolyan teljes életet élhet, mint bárki más. Ehhez „csupán” pontosan kell szednie a napi egy szem gyógyszerét.

Az ideálistól persze még ez is igen csak távol áll, azonban a HIV-vírus gyakorlatilag kimutathatatlan szintre csökken az antiretrovirális gyógyszeres terápia hatására a fertőzött szervezetében, így a kezelt HIV-pozitív másokat megfertőzni sem tud, de ami még ennél is fontosabb: nem jut el az AIDS stádiumba.

A kezelésre tehát úgy is tekinthetünk, mintha megelőzés lenne. Angol nyelvterületeken a terápiára használt kifejezés Treatment as Prevention (TasP), azaz kezelés, mint megelőzés.

Erre a nyugati országokban egy kampány is épült, az U=U, azaz Undetectable=­Untransmittable. Ez magyarul annyit jelent, hogy Nem kimutatható=­Nem átadható.

U=U
U=U

A HIV-negatívok számára pedig már jóideje elérhető a PrEP is, mint megelőzési forma.

A PrEP a Pre-Expozíciós Profilaxis rövidítése. A PrEP alatt egy olyan hatóanyagkombinációjú gyógyszert értünk (pl. emtricitabin és tenofovir-dizoproxil), amelyet a HIV-negatív emberek a fertőződésnek való kitettség (pl. aktus) előtt szednek, hogy ne kapják el a vírust.

Fontos, hogy PrEP-et csak a HIV-negatívok szedhetnek, mivel az csak a fertőződést akadályozza meg, ha valaki már fertőzőtt, annak antiretrovirális terápiára van szüksége, amely további hatóanyagokat igényel. Bár sokan szeretik megkérdőjelezni a gyógyszert és valótlanságokat állítani a témával kapcsolatban, a PrEP hatékonysága tudományos kutatásokkal bizonyítottan 99%. Tehát még az óvszernél is hatékonyabban lehet védekezni a HIV ellen PrEP-pel.

Negyven éve még csak álmodoztak az emberek egy olyan gyógyszerről, amellyel megelőzhető lett volna az akkoriban rettegett kór: az AIDS.

A nyolcvanas években egy pozitív HIV eredmény gyakorlatilag halálos ítélet volt. Sem a megelőzésre, sem a kezelésre nem létezett működő gyógyszer. A szűrés sem volt elég hatékony, az orvosok is csak sötétben tapogatóztak.

A témában csupán végtelenül szomorú történeteket lehetett olvasni az újságokban. Olyanokat, hogy ki miképpen kapta el, és a hátralevő pár évében mit tervez. Már, ha valaki egyáltalán meg mert szólalni a témában. A legtöbben ugyanis még névtelenül sem vállalták, hogy beszéljenek róla, főleg nem Magyarországon.

Évek múltán aztán megjelentek a kezelésben a gyógyszer-koktélok, amelyek ugyan rengeteg mellékhatást is okoztak, sőt volt, akinek naponta akár 20 tablettát is be kellett szednie. De legalább működtek. A várható élettartam pedig hosszú-hosszú évekkel tolódott ki.

Csak addigra rengetegen meghaltak.

Az NNK adatai szerint napjainkban 4 136 regisztrált HIV-fertőzött van Magyországon. 28 évvel ezelőtt nagyjából 300 HIV fertőzött volt nyilvántartva Magyarországon, de 1 500-ra becsülték a HIV-vel élők valós számát. Dr. Bánhegyi Dénes, a Szent László Kórház akkori adjunktusa legalábbis ezt nyilatkozta a Kurírnak.

A Kurír egy népszerű politkai bulvárlap volt. Naponta kétszer is megjelent, reggeli és esti, bővített kiadással. Utolsó lapszáma 1998-ban jelent meg.

részlet a Kurír 1992. január 4-i számából
Részlet a Kurír 1992. január 4-i számából
ADT

Az 1992-es interjúban Bánhegyi a felvilágosítást és a rendszabályok betartását látta kulcsfontosságúnak a megelőzésben. Hogy a melegekről hogyan fogalmazott, azt tudjuk be a kor szokásainak.

„A homoszexuálisoknak ne legyen számtalan különböző kapcsolata, a prostituáltak minden esetben használjanak óvszert.”

Amit mondott, az viszont alapjában véve igaz. Sok partner, nagy rizikó, akkoriban pedig az óvszer volt az egyetlen hatékony eszköz a megelőzésben. Volt azonban még valami, amiről kevesen beszéltek, ez pedig az orvosok inkompetenciája.

A mai napig hallunk történeteket fogorvosokról, házi orvosokról, akik nem mernek hozzáérni a HIV-pozitív pácienshez… pedig köztudott tény, hogy érintés útján a HIV nem terjed, következésképpen úgy aztán biztosan nem leszünk AIDS-esek. Bánhegyi már 1992-ben kérdőre vonta kollegáit:

„Miért nem kesztyűben dolgozik a fogorvos? Egy végbél- vagy egy nőgyógyászati vizsgálatot el sem tudunk képzelni gumikesztyű nélkül. Miért? Csak azért, mert ez lenn van, amaz meg fenn? A sebész sem operál csupasz kézzel.”

— állt az 1992. január 4-én megjelent interjúban. Sajnos sok hozadéka azonban ennek nem volt, hiszen évekkel később is szinte lehetetlen volt fogorvost találnia egy HIV-vel élő embernek. Bánhegyi később a kórház (ma Dél-pesti Centrumkórház) osztályvezető főorvosa is volt és a Nemzeti AIDS Bizottságnak is tagja volt.

Hogy az emberi ostobaság mennyire határtalan, azt az is jelzi, hogy hányan és hányszor hangoztatták azokat az üres frázisokat, hogy senki sem akarna beülni ugyanabba a fogorvosi székbe, amibe egy AIDS-beteget ültettek előttünk.

Pedig a fogorvosi szék — elvileg — minden páciens előtt fertőtlenítve van, akárcsak a használt eszközök is. Ha a protokollnak megfelelően kesztyűt, védőfelszerelést használ az orvos, akkor tulajdonképpen akár egy kezeletlen HIV-fertőzöttet is elláthatna, nem kellene aggódnia a fertőződés miatt. És mégis…

De ez a fajta ostobaság semmi ahhoz képest, amit a Ceaușescu-rezsim művelt Romániában.

A Kárpátok „géniusza”

Ceaușescu a kárpátok géniuszának hivatta magát. Akkora géniusz volt, hogy a születésszabályzás minden formáját betiltotta, mondván így majd eléri a román nép a 35 milliós létszámot, ettől pedig egy csapásra hatalmassá válik.

A szörnyű valóság azonban az, hogy Románia így az árvák országa lett, ahol nyomorúságos sors várt a nem kívánt gyerekekre.

Nicolae Ceaușescu  és felesége, Elena Ceaușescu távozik a betakarítás napja alkalmából rendezett kiállításról.
Nicolae Ceaușescu és felesége, Elena Ceaușescu távozik a betakarítás napja alkalmából rendezett kiállításról. Bukarest, Románia, 1969
Fortepan / Sütő András örökösei

A baj természtesen sosem jár egyedül. A személyi kultuszt is csúcsra járató rendszer Ceaușescu feleségét díszdoktornak, jeles vegyésznek kiáltotta ki, ennek pedig katasztrófális következménye lett.

Az ország tudományos életét és egészségügyét ugyanis „a kárpátok géniuszának” felesége irányította, díszdoktorként, de bárminemű tudományos képzettség nélkül.

Elena Ceaușescunak ugyanis felsőfokú végzettsége valójában nem volt.

A rengeteg szörnyűség közül az egyik az volt, hogy a Ceaușescu kontár felesége által vezetett egészségügy gyerekek ezreit fertőzte meg HIV-vel. A gyerekek nem szexuális úton kapták el a betegséget, egyszerűen „csak” újrahasznosították az egyszerhasználatos injectiós tűket, illetve nem ellenőrzött vérkészítményből kaptak vért.

Amikor pedig a szakemberek titokban próbáltak kezelni a válságot, leállították őket, „nehogy nagyobb baj legyen”. Helyette inkább eldugott kórházak ágyaihoz láncolva tartották a gyerekeket és hagyták őket meghalni.

2000-ig minden tíz HIV-pozitív európai gyerekből hat román volt.

Ekkora bajt okozott a rezsim hozzáállása a kérdéshez.

Bár később jelentős összegű segély érkezett az országba, az egyszerhasználatos tűt például már tényleg csak egyszer használták, de megoldást ez sem jelentett.

Bár sok helyen megkezdték a gyerekek a gyógyszeres terápiát, de a 2000-es évek elején olyan megszorításokat hoztak Romániában, hogy néhol csak a fertőzött gyerekek negyedénél tudták folytatni a kezelést.

A gyógyszeres kezelésről pedig azt érdemes még tudni, hogy nem igazán szabad leaállni vele.

Volt olyan város, ahol egymás után haltak meg a gyerekek influenzában, tudőgyulladásban és hasonló, másodlagos fertőzésekben.

Erről a témáról érdemes elolvasni Molnár Csaba írását.

USA

Az Amerikai Egyesült Államokban sem volt rózsás a helyzet. Az 1981-ben beiktatott republikánus elnök, Ronald Reagan pont akkor foglalta el hivatalát, amikor kirobbant az AIDS-krízis.

Mire Reagan 1989 végére leköszön, mint elnök, 116 000 amerikainál állapítottak meg fertőzést, több mint 70 000-en pedig bele is haltak az AIDS komplikációiba.

Ronald Reagan és Nancy Reagan integetnek limuzinjukból elnökké avatásának napján
Ronald Reagan és Nancy Reagan integetnek limuzinjukból Ronald Reagan elnökké avatásának napján. Washington, D.C., 1981.
White House Photographic Office

Valószínűleg nem segített a helyzeten az sem, hogy Reagan elnökségének ötödik évéig vastagon hallgatott az AIDS-ről. Persze, most azt gondolnánk, hogy Reagan az egészségügyi miniszterére bízta a kérdést, a szintén republikánus Margaret Hecklerre, és rajta keresztül kommunikált az ügyben.

Margaret Heckler egészségügyi miniszter azonban 1983 és 1985 között azonban egyszer sem beszélt Reagan elnökkel az AIDS-ről.

Aztán meg már nem volt miniszter többé Heckler. Heckler egyébként többször is azt hangoztatta az amerikai közvéleményben, hogy az állami vérkészítmények

„100%-osan bizonságosak a hemofíliások és a transzfúziót igénylők részére, valamint azoknak is, akiknek erre egyéb műtét miatt lenne szükségük.”

— annak ellenére, hogy 1985-ig nem is lehetett szűrni a vért HIV-re, hiszen erre konkrétan nem is létezett elfogadott teszt.

Hecklert végül Otis Bowen váltotta. Bowen 1985 és 1989 között volt egészségügyi miniszter. Minisztersége alatt legalább a közvéleményt nyilvánosan is tájékoztatták az AIDS-ről, illetve elismerték, hogy a heteroszexuális embereket is veszélyezteti a járvány.

Na persze, ettől még a konzervatívok konzervatívok maradnak, „amiről nem beszélünk, az nincs” alapon, ha tehették, inkább kerülték a kérdést. Na, nem mintha amúgy a demokraták jobban beleálltak volna a témába.

Mindenki kerülte az ügyet, hiszen, ha éppen nem a drogosok, akkor a buzik betegségének tartották az AIDS-et. Ha nem a buzikénak, akkor meg a prostituáltakénak, de mindeképp olyanoknak, akik hátulról … khm … csinálják.

Ezekről a dolgokról pedig a politikai elit nem beszél.

Nem is beszélt, egészen addig, amíg a végtelenül konzervatív tisztifőorvos, Charles Everett Koop 1988-ban nem állíttatott össze egy tájékoztató levelet az AIDS-ről. Ezt minden amerikai háztartásba ki is küldeték.

Mindmáig ez volt a legnagyobb postai akció az Egyesült Államokban. 126 millió példányt küldtek szét, darabját nagyjából 20 centért. (Ez ma kb. $2.20 lenne, azaz 665 forint.)

A kiadvány nem nevezte meg a rizikócsoportokat név szerint, azaz nem olvashattunk „drogosokról” vagy „melegekről”. Ehelyett a konkrét rizikós cselekvést írták le, azaz a közös tű használatát vagy mondjuk az anális szexet.

A tájékoztatót ennek ellenére érte kritika.

Vallásos csoportok azért akadtak ki, mert a tájékoztató nyíltan beszélt a szexről és az óvszerhasználatot népszerűsítette. Az akkori konzervatív megmondóemberek pedig rögtön „buzilobbit” kiáltottak, hiszen a tájékoztató nem beszélt nyíltan a homoszexualitásról, így azt konkrétan nem is ítélte el.

Akadt olyan teleevangelista is, aki szerint az egész hercehurca helyett egy „nincs házasságon kívüli szex” üzenet is megtette volna, ezzel pedig rengeteg pénzt spórolhattak volna az adófizetőknek.

Egy azonban biztos: az információ legalább széles körben terjedt.

Understanding AIDS
Az 1988-as Understanding AIDS kiadvány egy oldala
Vicc az egész

Reaganék témához való hozzáállását tökéletesen tükrözi az adminisztráció akkori szócsövének, Larry Speakes-nek bicskanyitogató stílusa is. Speakes ugyanis a járvány kirobbanásakor szalonbuzizott egy jót, majd azon röhögcsélt az újságírókkal, hogy emberek belehalnak az AIDS-be.

Erről érdemes megnézni Scott Calonico 2015-ös, rövid dokumentumfilmjét, amely addig még soha nem hallott felvételeket dolgoz fel. Elképesztő hallani, hogy egy járvánnyal kapcsolatos kérdésre csak infantilis röhögcsélés és buzizás a válasz.

Lester Kinsolving újságíró bármit is kérdezett az AIDS-zel kapcsolatban, arra Speakes szinte minden esetben úgy válaszolt, mintha Kinsolving a téma meleg megszállotja lenne. Pedig Kinsolving valójában csak tájékoztatni szeretett volna, mint újságíró. Azért is érthetetlen a Speakes prosztó reakciója, mert Kinsolving is tulajdonképpen kőkonzervatív volt, a legkevésbé sem lehetett volna melegbarátnak mondani.

A dokumentumfilmet ezen a linken lehet megtenteni.

A Rock Hudson ügy

A First Lady, Nancy Reagan nem csak arról volt híres, hogy a Fehér Házba divatot, pompát és csillogást hozatott, hanem arról is, hogy férjét, az Egyesült Államok 40. elnökét, Ronald Reagant szinte kötélen rángatta.

Na meg arról is híres volt még Nancy Reagan, hogy horoszkópok és asztrológiai kuruzslás útján hozatott döntéseket, de ezt most fedje inkább egyfajta diszkrét, balladai homály.

Reaganék nagyon jó kapcsolatot ápoltak megannyi nő bálványával, a híres filmsztárral, Rock Hudsonnel.

Egészen addig, amíg ki nem derült róla, hogy meleg és AIDS-ben haldoklik.

Rock Hudsont 1983. június 5-én diagnosztizálták HIV-pozitívként. Hudson sokáig titkolta állapotát és dolgozott, amíg csak tudott, közben pedig országról országra járt, gyógymód után kutatva, de a kezelések egyike sem járt sikerrel.

Rock Hudson, Nancy Reagan és Ronald Reagan
Rock Hudson (b), Nancy Reagan (k) és Ronald Reagan (j), a mexikói elnök tiszteletére rendezett vacsorán 1984. május 15-én.

1985-ben Hudson aztán váratlanul összeesett egy párizsi hotelben. Az asszisztense, a sajtósa és az orvosa mindent megpróbáltak, hogy Hudsont átvihessék a katonai kórházba, de ez nem sikerült. Eközben pedig a világ megtudta a titkot: Rock Hudson meleg, ráadásul AIDS-beteg és haldoklik.

Amíg Hudson a halálos ágyán fekszik, sajtósa táviratot küld Reagan-éknek, melyben segítségért könyörög, hogy átszállíthassák egy olyan kórházba, amely biztosítani tudja hogy Rock Hudson életben maradjon vagy legalábbis enyítsenek a betegségén.

Nancy Reagan azonban visszautasította a kérést, mondván: helytelen lenne, ha ilyen szívességet tennének Hudsonnak, mert úgy tűnne, kivételeznek a barátaikkal. Máskor a kivételezés nem jelenetett gondot, például, ha adományokat kellett gyűjteni egy másik barátjuknak… de ebben az esetben azt javasolta a First Lady, hogy forduljanak inkább a párizsi Amerikai Nagykövetséghez.

Hudson pár hónap múlva meghalt. Halálával a nemzet jobban megismerte a betegséget, Reaganékre pedig hatalmas nyomás nehezedett, hogy tegyenek végre valamit, beszéljenek végre a krízisről.

Bár évekkel korábban is kiállhattak volna, átfogó felvilágosító és megelőző kampányba is kezdhettek volna, de inkább számtalan „fontosabb” problémát tűztek zászlójukra, mint például a drog elleni harcot.

Hasonló érzékenységgel álltak ehhez a témához is, mint Speakes az AIDS-hez. Nancy Reagan drog-ellenes kampánya számára a következőt találták jelmondatul választani:

„csak mondj nemet”

Ez olyan, mintha a nincstelen éhezőknek odaröfögné valaki, hogy „ne legyél szegény, egyszerűen csak egyél valamit”. Mintha meg sem próbálta volna megérteni, hogy a függőség egy betegség, nem pedig egy olyan választás, minthogy a Karmelita menzáján A vagy B menüt kérünk.

Hogy az AIDS-zel kapcsolatban mi járt a fejükben, abba inkább jobb bele sem gondolni.

Az alábbi képen a San Francisco Melegkórus látható. A feketébe öltözött emberek azokat szimbolizálják, akiket elvesztettek az AIDS miatt, a fehér a túlélőket.

SF Gay Choir Fifth section
San Francisco Gay Chorus Fifth Section

Az ignoranciát nem átvészelték az emberek, hanem belehaltak.


Szólj hozzá
facebookon!

Szólj hozzá
facebookon!