Ingyenes Revolut-Kártya - hirdetés
Ingyenes Revolut-Kártya - hirdetés
▲ hirdetés

Ezek pörögnek még


redblek
redblek
2019. július 19. 04:56

Hogy kapható el a HIV és hogy nem?

Az elmúlt évtizedekben jelentősen nőtt a tudatosság a HIV-et illetően, mégis: a WHO szerint mintegy 37 millió ember él jelenleg a világon HIV-fertőzéssel. Az antiretrovirális terápiának (ART) hála azonban a HIV-vel élő emberek immár hosszabb és minőségibb életet tudnak élni, mint korábban.

Ebből a cikkből megtudhatod, hogy mikor a legnagyobb az esélye annnak, hogy elkapd a vírust, és azt is, hogy miképpen nem lehet HIV-vel megfertőződni.

A HIV-fertőzés elkapásának esélyét többféle módon is lehet csökkenteni, de előtte feltétlenül fontos ismerni, hogy hogyan kapható el egyáltalán a fertőzés.

A HIV kizárólag az alábbi testváladékok által terjed:

  • vér
  • vagina váladékok
  • ondó
  • anyatej
Nem szexuális úton

A fenti listából láthatjuk tehát, hogy nem csak szexuális úton kapható el a HIV-fertőzés. Sőt, a számok alapján nem is feltétlenül közösülésnél a legnagyobb a megfertőződés esélye.

Vérátömlesztés

Az amerikai járványügyi hivatal (CDC) szerint a közvetlen vérátömlesztés a legmagasabb kockázatú. Noha rendkívül valószínűtlen esemény, de egy HIV-fertőzött vérét megkapva az esély még tovább növekszik.

illusztráció: véradás
Illusztráció: véradás

A CDC kidolgozott egy kockázati esélyszámot, ami megmutatja, hogy tízezer fertőzésnek való kitettség esetében hány alkalommal valószínű a vírus elkapása. Például a fenti vérátömlesztés esetén 10 000 vérátömlesztésből (HIV-es donortól) a vírus valószínűleg 9 250 esetben meg is fertőzi az alanyt.

Azonban 1985 óta a vérbankok szigorú ellenőrzési protokollt vezettek be, hogy kiszűrjék a HIV-fertőzött vérkészítményeket. Ma már minden egyes véradó leadott vérét alaposan szűrik HIV-re is.

A pozitív eredménnyel zárult mintákat azonnal megsemmisítik. Ennek eredményeként a vérátömlesztéssel történő HIV-fertőződések esélye mintegy nulla.

Közös tű használata

A közös tűt használó intravénás droghasználók szintén kiemelt veszélyben vannak. A vírus átvihető úgy is, ha például egy egészségügyi ellátás során véletlen (fertőzött) tűszúrással történik sérülés.

illusztráció
Illusztráció

A CDC becslése szerint a közös tű használata esetén 10 000 alkalomból 63 esetben valószínű a fertőződés. A véletlen tűbalesetek esetén ugyanez az érték 23 alkalom.

A véletlen tűbalesetek elkerülése érdekében azonban számos fejlesztés történt már az egészségügyben, például: biztonsági tűk, rugós tűk, biztonsági használt tű dobozok és tű nélküli injekciók (ami egyébként egy kanadai magyar ember találmánya).

HIV fertőződés szex során

A vér mellett ondóval, illetve a vagina válladékokkal is terjed a HIV, így tehát védekezés nélküli szex során meg lehet fertőződni.

HIV-fertőzött (nem kezelt) személlyel történő szex során a vírus elkapásának esélye nyilván növekszik.

Illusztráció

A HIV-et mind anális, mind vaginális közösüléssel el lehet kapni, heteroszexuális és homoszexuális együttlétek során is.

A CDC szerint a vaginális szex során a befogadó fél 10 000-ből 8, míg a behatoló fél 4 alkalommal fertőződhet meg.

Anális szexnél a passzív fél megfertőződési esélye a legnagyobb. Minden 10 000 esetből a HIV-fertőzött partnerrel szexelő passzív fél 138 esetben fertőződhet meg. Ugyanakkor az aktív fél esetében ez a szám csak 11.

Az orális szex minden formája viszonylag kis kockázatú.

A harapás, köpés, testfolyadékokkal való játékok (pl. nyál, vizelet — amennyiben nem tartalmaznak vért) a CDC szerint elhanyagolható kockázatú.

illusztráció: felnőttjátékok a kirakatban
Illusztráció (a montreali Priape üzlet kirakata) | Fotó: QUEERLIFE.CO/
Szexelj biztonságosan!

A rendszeres és következetes óvszerhasználat még mindig a legjobb módja a HIV és egyéb nemi betegségek elleni védekezésnek. Az óvszer védelmi rétegként áll az ondó és a vagina váladékok közé. Egészen egyszerűen nem ereszti át magán, így az nem tud a partnerrel érintkezni.

Mindig latex óvszert használj – bízunk benne, hogy tisztában vagy azzal, hogy a báránybőr vagy egyéb antik és/vagy otthon eszkábált eszközök nem nyújtanak semmiféle védelmet.

Azonban az óvszeres védekezés sem ad 100% biztonságot

A helytelen használat és az elszakadás okozhat problémákat. Az a fontos, hogy az aktív nemi életet élő emberek rendszeresen járjanak teljeskörű nemibetegség szűrésre.

Amennyiben egy aktusban az egyik fél HIV-fertőzött, a másik pedig nem, a CDC szerint a fertőzés átvitelének kockázata mintegy 80%-kal csökken óvszerhasználat esetén.

illusztráció
illusztráció

Azoknak a HIV-negatív embereknek, akiknek pozitív partnerük van, a pre-expozíciós profilaxis, azaz a PrEP segíthet a HIV-fertőzés kockázatát jelentősen csökkenteni szex során.

A CDC szerint napi szedésű PrEP esetén a HIV-fertőzés elkapásának esélye 92%-kal csökken. Emlékztetőül: az óvszer 80%-kal csökkentette az átvitel kockázatát. Ezzel szemben a PrEP 92%-kal.

Ha egy HIV-vel élő ember rendszeresen és pontosan szedi az antiretrovirális gyógyszerét (ART / TasP), akkor ez a megfertőzést mintegy 96%-kal csökkenti.

Ezért a gyógyszer (akár TasP, akár PrEP) és az óvszer kombinációja jelenti a legnagyobb védekezési lehetőséget.

A fertőződésnek való kitettség után azonnal is lehetséges gyógyszeres terápiát folytatni, ez a posztexpozíciós profilaxis, azaz a PEP. Ebben az esetben 30 napig kell szedni a gyógyszert. Ebben az esetben nagyon fontos, hogy a terápia a fertőződésnek való kitettség utáni legkésőbb 72 órán belül megkezdődjön, ugyanis csak akkor lehet hatásos. A PEP alkalmazása például különösen fontos és ajánlott lehet nemi erőszak áldozatainak. Magyarországon azonban csak egészségügyi alkalmazottak számára elérhető munkahelyi baleset után (fertőzött tűvel való érintkezés).

Bár a PEP hatásos, semmiképpen sem ajánlott eleve ezzel a terápiával számolni, mintha csak egy esemény utáni tabletta lenne. A PEP egy végső megoldás, ha van lehetőséged rá, akkor mindenképp a folyamatosan szedett PrEP-et alkalmazd, hiszen az már a kitettség előtt is hat, amikor a hatóanyag eléggé felhalmozódott a szervezetedben.

Nagyon fontos ismét hangsúlyozni: a gyógyszeres terápiát kapó HIV-pozitív már nem fertőz tovább! A gyógyszeres kezelés mellett olyan alacsony lesz a vírusszáma, ami már kimutathatatlan, így nem is tud fertőzni.

Transparens a roma kamionon Budapest Pride 2019
Az idei, 24. Budapest Pride-on a QRTV.EU roma kamion oldalán találkozhattunk az U=U kampánnyal, magyarul is  | Fotó: QUEERLIFE.CO/ Tomi Falcsik
U=U

Arra a tényre, hogy egy kezelt HIV-pozitív nem fertőz egy nagyon közérthető kampány épült a nyugati országokban: U=U, vagyis undetectable = untrasmittable. Ez magyarul azt jelenti, hogy nem kimutatható = nem átadható. Egyre több helyen találkozunk vele Magyarországon is.

Gyógyszeres terápiát kapó HIV-fertőzött nem fertőz tovább. Pont.
illusztráció: csecsemő
illusztráció

Átvitel anyáról gyermekre

HIV-fertőzött anya is szülhet egészséges gyermeket. Fontos, hogy ebben az esetben az anya mindenben működjön együtt az orvossal. A HIV a vér és a nemi váladékok mellett a terhesség során és anyatejjel is átvihető. A fertőzés a terhesség bármely pillanatában és a szüléskor is átadható a babának.

Minden terhes nőt szűrni kell HIV-re. A HIV-fertőzött terhes nőknek erősen ajánlott az antiretrovirális terápia, hogy lecsökkenthessék a vírusszámot.

Ez jelentősen csökkenti a vírus átadásának kockázatát. Gyakran császármetszést javasolnak a HIV-fertőzött anyáknak, hogy a vajúdáskori kockázatot is csökkentsék, amennyiben nem sikerült időben leszorítani a vírusszámot.

Nagyon fontos az újszülöttet is védeni a szülés után. Ebben az esetben az anyatejes táplálást nem javasolják, még akkor sem, ha sikerült lenyomni a vírusszámot. Azt is javasolhatja az orvos, hogy a babának szülés után hat héten keresztül adjanak antiretrovirális terápiát.

Az Egyesült Államokban az egészsésügyi hatóság becslése szerint 1992-ben 1 760 gyermek kapott HIV-fertőzést terhesség vagy születés során. Ez a szám 142-re csökkent 2005-re, manapság pedig 2% alatti.

Kilátások

Az antiretrovirális terápia jelentősen csökkenti a fertőzés átadásának kockázatát bármely kitettség esetén. A probléma az, hogy az emberek nem ismerik a saját vagy a partnerük státuszát vagy közös tűket használnak intravénás drogokhoz.

A HIV-fertőzés kockázatának csökkentése:

  • használj PrEP-et minden nap
  • ne használj másokkal közös tűket; vásárolj steril tűket patikában, ha lehet
  • mindig tartsd be a tűkre vonatkozó biztonsági előírásokat az egészségügyi intézményekben
  • mind vaginális, mind anális szexhez használj óvszert
  • orális szex során kerüld az érintkezést partnered testnedveivel, partnered ne ejakuláljon a szádba
  • járj rendszeresen HIV- és más tesztekre is és kérd erre a partnereidet is
  • potenciális megfertőződés esetén azonnal kezdd el a PEP terápiát
  • gyermekvállalás esetén konzultálj az orvosoddal, hogy hogyan tudod megvédeni a magzatodat

Bárki, aki úgy érzi, hogy megfertőződhetett HIV-vel, az ablakperiódus lejártával (4 hét) azonnal el kell mennie tesztre.

A gyógyszeres terápia (TasP) mielőbbi megkezdése jelentősen megkönnyíti a tünetek kezelését, csökkenti a komplikációk kockázatát, csökkenti a HIV-fertőzés átadását a partnernek és segít egy hosszú és egészséges életet élni.

 

Csökkenti a kockázatot

  • A körülmetélés a heteroszexuális férfiak kockázatát 60%-kal csökkenti.
  • A kezelés, mint megelőzés (Treatment as Prevention, TasP), amikor a HIV-pozitív emberek szedik a gyógyszerüket és ennek köszönhetően kimutathatatlanra csökken a vírusszámuk. Ez a fertőződés kockázatát 96%-kal csökkenti. Egyes kutatások szerint ez a szám nem is 96%, hanem egyenesen 100%.
  • A preexpozíciós profilaxis,azaz a PrEP, ami azt jelenti, hogy HIV-negatív emberek szednek gyógyszert, hogy negatívok is maradjanak. A gyógyszerfegyelemtől függően minimum 92%-kal csökkenti a kockázatot a kutatások szerint. A posztexpozíciós profilaxis (PEP) hasonlóan hatékony.
  • Az óvszer a CDC szerint a kockázatot átlagban 80%-kal csökkenti.

 

Növeli a kockázatot

  • Az akut fertőzés időszakában, vagyis a fertőzés elkapásától át tartó 12 héten át mintegy 26-szorosára emelkedik az átadás kockázata: 1,43%-ről kb. 37%-ra. Vagyis minden harmadik eset fertőződéssel járhat. Ez azért van, mert ebben az időszakban a vírusszám tombol a szervezetben.
  • Egyéb nemi betegségek jelenléte a szervezetben a fertőzés esélyét nyolcszorosára emeli.
  • Nemi egyenlőtlenség: a nők vannak nagyobb kockázatnak kitéve, különösen erőszak esetén, ami a nők kockázatát másfélszeresére emeli.

 

A megfertőződés esélyei

NEM SZEXUÁLIS METÓDUSOK
MetódusEsélyEsetszám
Vérátömlesztés90%10-ből 9
Közös tű (intravénás droghasználat)0,67%149-ből 1
Tűszúrás (bőr alá)0,30%333-ból 1
Harapás, köpés, testváladékok (ondó, nyál), közös szexjáték használatelhanyagolhatóelhanyagolható
ORÁLIS SZEX
MetódusEsélyEsetszám
Befogadó fél (aki csinálja)0%-0,04%2500-ból max 1
Behatoló fél (akinek csinálják)kb. 0%nulla
VAGINÁLIS SZEX
Női kockázat HIV-fertőzött férfi partnertőlEsélyEsetszám
Magas jövedelmű országokban0,08%1250-ből 1
Alacsony jövedelmű országokban0,30%333-ból 1
 
Férfi kockázat HIV-fertőzött női partnertőlEsélyEsetszám
Magas jövedelmű országokban0,04%2500-ból 1
Alacsony jövedelmű országokban0,38%263-ból 1
ANÁLIS SZEX
MetódusEsélyEsetszám
Körülmetélt aktív (behatoló) fél kockázata0,11%909-ből 1
Nem körülmetélt aktív (behatoló) fél kockázata0,62%161-ből 1
Passzív (befogadó) fél kockázata (ejakuláció nélkül)0,65%154-ből 1
Passzív (befogadó) fél kockázata (ejakulációval)1,43%70-ből 1

Az adatok forrása a CDC “HIV Transmission Factsheet” című kiadványa.