redblek
redblek
2019. augusztus 16. 04:42

Modolo Ákos Marco: Az emberek még nincsenek hozzászokva az LMBTQ láthatósághoz

A Mirror Talks szombati beszélgetésén az LMBTQ jogokról volt szó. A színpadon Benjamin Witorsch, az USA budapesti nagykövetségének titkára, Radványi Viktória (Budapest Pride), Modolo Ákos Marco (Szimpozion), Rémy Bonny aktivista, Dezső Máté roma LMBTQ-aktivista és kutató, Dombos Tamás (Háttér), Rubén Serrano aktivista és Mama Lynch beszélgettek.

Rögtön az elején szóba került a friss plakátbotrány is: megemlítették, hogy ugyan értik a helyzet antikapitalista kritikáját, mégis szükségesnek látják a minél több felületen érzékelhető láthatóságot.

Mirror Talks
Fotó: QUEERLIFE.CO/ Ráksi Dániel

Ennek egyik okaként azt jelölték meg, hogy az utóbbi 2-3 hónapban jelentősen megemelkedett a homofób megnyilvánulások száma egészen a legfelsőbb politika szinjéig.

Sőt: emlékezhettek, hogy sok pride programot szélsőjobboldali kötődésű csoportok zavartak meg.

Modolo Ákos Marco elmondta: annak ellenére, hogy Magyarország konzervatív országnak tekinthető és szerinte van egy erős LMBTQ közössége, az emberek mégsincsenek hozzászokva, hogy az LMBTQ emberek ennyire nyilvánvalóan “látszanak” akár a budapesti belváros hétköznapi felületein.

Mirror Talks
Fotó: QUEERLIFE.CO/ Ráksi Dániel

Dombos Tamás mesélt a pálfordulásról, ami a Fidesz történetét kísérte: a párt annak idején liberális szervezetként indult, majd mindig arra fordította a szekerét, ahonnan a nagyobb népszerűséget tudta kisajtolni. Így kötöttek ki ma a vonalas konzervativizmus mellett, és felmerül a kérdés, hogy tehát homofób-e például a miniszterelnökünk, vagy ez pusztán egy olyan attitűd, amit alaposan kiszámítottak és ettől egyszerűen tovább tudnak hatalomban maradni?

Megosztotta a közönséggel azt is, hogyan építette le a 2/3-os hatalma birtokában a jogállamiság kereteit, hogyan ültette minden pozícióba a saját embereit.

A kérdés tehát az, hogy az állampárt melegellenes kirohanásai tehát egy stratégiailag szervezett fellépés részei-e. Dombos szerint ez a helyzet, hiszen az üdítőital plakátkampány kapcsán is mindössze 1-2 fideszes potentát nyilatkozott, ami azt jelentheti, hogy kb. tesztelik az emberek reakcióit a megnyilvánulásaikról – mint ahogy korábban a migránstémában ugyanezt tették. Tekintve, hogy a migránsválság megszűnt, az már nem ad témát, így másik ellenségcsoportot kell keresni.

Dombos kiemelte, hogy nagyon könnyű azt a társadalmat egy újabb csoport elleni gyűlöletre uszítani, amelyik már eleve gyűlöl valakit: ha például a romákat már utálják, akkor könnyű aztán a migránsok, utánuk pedig például az LMBTQ emberek ellen hangolni. Az államilag megszállt sajtóval aztán a propaganda már nagyon könnyen mossa át az emberek agyát.

Lehet-e az LMBTQ közösség a következő “célpont”? Dombos szerint igen, mert eleve sérülékeny csoportról van szó: a társadalom alapvetően ellenséges, homofób és transzfób,

a társadalom mindössze 1/3-a fogadja el teljesen a másságot, 1/3 kb. semleges, és 1/3 a totál elutasító.

Mindazonáltal erősebbnek is gondolja az LMBTQ közösséget a többi kisebbséghez, pl. a migránsokhoz vagy a hajléktalanokhoz képest, hiszen jobban “be vannak épülve a társadalomba: vannak barátaik, családjuk, közösségük, jobban szervezettek, mint az előbb említett csoportok.” A többségük mégis zárkózott: nem bújik elő, nem tiltakozik az őt ért sérelmek ellen, nem tudatos politikailag.

“Erősebbek vagyunk, mint a Fidesz korábbi ellenségei, de önállóan még mindig nem elég erősek ahhoz, hogy megakadályozzuk a gyűlöletkampányt. Szövetségesekre van szükségünk.”

– mondta Dombos.

Oroszországhoz való erős becsatornázottságunk okán természetesen szóba kerültek a hasonlóságok a két ország között, ami az LMBTQ jogokat illeti. Rémy Bonny elmesélte, hogy még Lengyelországban is hasonló politikai kampányok folynak, ott is a melegeket támadva próbálnak politikai tőkét kovácsolni a konzervatívok. “Az Orbánhoz hasonló vezetők Putyinra és Erdoganra tekintenek, tőlük tanulják a módszereket. Magyarország elmúlt mintegy 10 évében, amióta a Fidesz van hatalmon, teljesen hasonló dolgok zajlanak le, mint 20 évvel ezelőtt Oroszországban. Bedarálták a sajtót, bedarálták a civileket. Egy EU-tag ország vezetői olyan orosz politikai vezetőkkel tartanak fenn magasrangú kapcsolatokat, akiket az amerikai elnökválasztásba való beavatkozással vádolnak” – mondta az aktivista.

Dezső Máté arról mesélt, hogy milyen támadásokat kapott a sajtóban a munkája miatt. Dezső aktivista, a roma LMBTQ emberek interszexaulitásának láthatóságával foglalkozik.

A kutató két olyan kisebbség tagja (roma, LMBTQ) is, aki kiemelt ellensége a kormánynak.

Roma fiatalokkal foglalkozik, programokat szerveznek. Az emlékezetes Figyelő lapszámban őket is listázták, mint a munkájuk miatt ellenséges szervezet. A támadó cikkben szemükre vetették, hogy miért azzal foglakoznak, amivel, és miért nem olyan alapvető roma problémákkal, mint pl. a lakhatás vagy oktatás.

“A roma emberek már a XVI. század óta közellenségei a kormányoknak, de érdekes módon a romák szavazatai azért jól jönnek a választásokkor.”

– hangsúlyozta Dezső.

Mirror Talks
Fotó: QUEERLIFE.CO/ Ráksi Dániel

Mama Lynch elmesélte, hogy Brazíliában, egykori hazájában sem túl rózsás a helyzet. Az új kormány részéről elég gyakran támadják a közösséget, az oktatási miniszter és maga az elnök is rendkívül homofób.

“Olyan populista kommunikációval húzzák be az embereket egyre mélyebbre, ahol már gondolkodni sem kell, hanem megmondja a miniszter, hogy a rózsaszín a lányok színe, a kék meg a fiúké, és kész. Megmondják, hogy mi a rossz és mi a jó. Heterónak lenni jó, melegnek lenni rossz.”

– mondta el.

Brazíliában vannak ugyan jogaik a közösségnek, de ezek nagyon törékenyek és alapvetően homofób a társadalom. Az új elnökkel ez az irány pedig még keményebb lett. Mama Lynch elmondta azt is, hogy Brazília az egyik ország a világon, ahol a legtöbb transz embert gyilkolják meg.

Benjamin Witorsch elmondta, hogy az amerikai társadalom egyes részeiben csökken a tolerancia az LMBTQ emberekkel szemben. Ugyanakkor az elmúlt 50 évet nézve még mindig elég jó a helyzet.

“Ez egy jelenleg is zajló folyamat, és a mi közösségünk nagyon szervezett, nagyon politikus, nagyon aktív. Ők nem dőlnek hátra és ülnek elégedetten.”

– mondta a titkár.

Emlékezetes, hogy 2008-2009 környékén volt egy jelentős változás a társadalmi megítélésben: ekkor billent át a mérleg az “elfogadás” oldalára, ekkoriban engedték, hogy melegek nyíltan lehessenek a sereg tagjai. Azóta is számos előrelépés történt, hiszen az amerikai demokrácia becsatornázza azokat a témákat, amiket elfogadhatónak talál: így történt a házasság intézményével és más melegjogokkal is Witorsch szerint.

Mirror Talks
Fotó: QUEERLIFE.CO/ Ráksi Dániel

Bonny ezt azzal egészítette ki, hogy azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy az utóbbi 20-30 év nyíltan leghomofóbabb politikai szereplője van viszonylag magas szinten az amerikai kormányzatban: Mike Pence, aki még az átnevelőtáborokat is támogatja. Ez magáért beszél.

Dombos szerint nem általánosítható a meleg közösség küzdelme: minden társadalomban élnek LMBTQ emberek, boldogan, biztonságban és anyagilag is megfelelően a saját életükben, nagyvárosban, családjukkal (akik elől elrejtik szexualitásukat). Élnek viszont olyanok is, akik nem ilyen szerencsések: akik előbújtak, láthatóbbak, akiknek nincs meg az anyagi biztonságuk, akiket zaklattak az iskolában. Ezek az egyenlőtlenségek mindenhol megvannak.

Dombos szerint ezért hibás az, hogy egy dologra fókuszálunk, pl. a házasságra, mert akkor egy csomó más téma és probléma kimarad.

Dombos hozzátette azt is, hogy korábban, amikor kedvezőbb volt a politikai klíma az LMBTQ érdekérvényesítéshez, egy csomó dolgot elértünk, akár a társadalmi ellenséges hangulat dacára is. Szerinte ezért olyan sérülékeny a helyzet, mert ezeket az előrelépéseket a társadalom támogatása nélkül sikerült kivívni.

Rubén Serrano ezután Spanyolországnak a helyzetéről beszélt: mindenkinek a fejében egy álomkép él az országról, ahol Barcelonában meg Sitgesben minden utcán nyíltan LMBTQ-skodnak az emberek, de nem egészen ez a helyzet. Erős a szélsőjobb, erős homofób és elutasító kijelentések hangzanak el, dehumanizálva például a melegeket. Gyakori a gyűlöletbeszéd és ott is megtörténik, hogy egy kedd reggel munkába igyekvő barátját szarrá veri 4 tizenéves fiú, mert szerintük túl feminin vagy buzis a külseje.

“Nem elfogadást, engedélyt vagy különleges jogokat kérünk, hanem azt, hogy egyenlőként kezeljenek minket!”

– mondta a spanyol LMBTQ közösség harcáról az aktivista.

Modolo Ákos egy kutatásra hivatkozott, amiben a liberális értékek fejlődéséről írtak: például amikor az LMBTQ és a nőmozgalom elindult a 60-as években, az egyáltalán nem volt mainstrem. Ezeket el kellett magyarázni a társadalomnak. Mostanra, hogy a felvilágosult világban alapvetően a liberális felfogás az uralkodó, ezt már nem kell senkinek magyarázni. Szerinte a mostanában teret nyerő populista irányzatok csupán reakciók arra, hogy a liberálisok egyszerűen elvárják az emberektől, hogy tudjanak mindent.

Modolo szerint továbbra is el kell magyarázni az értékeket a társadalomnak, ezért a párbeszéd és az oktatás nagyon fontos.

Radványi Viktória végül felvilágosította a hallgatóságot, hogy a magyar (és a szovjet érdekszférához tartozó) országok társadalma úgy nőtt fel, hogy a hallgatás volt a fő norma: ha nem kritizálod a fennálló rendet, akkor élheted a zavarásmentes, szürke életedet.

Ez az attitűd sajnos a mai napig fennmaradt, és szerinte ennek köszönhető nem csak az LMBTQ, hanem a társadalom többi nagy részének is a politikai passzivitása, a bármiért való kiállás elutasítása. Van azért szerinte előrelépés is: ma már szélesebb pártpolitikai vagy civil aktivitási palettán lehet kifejezni a saját véleményeket.

Mirror Talks
Fotó: QUEERLIFE.CO/ Ráksi Dániel

Egy néző a beszélgetés végén pedig azt az érdekes kérdést tette fel, hogy meglepték a sok Sziget-beszélgetésen elhangzó kormánykritikus vélemények, és aggódik, hogy noha még nem Oroszországban vagyunk, nem lesz-e ebből a magyar aktivistáknak “problémája”. Radványi szerint sosem lesz például állásuk bármilyen állami pozícióban, Dezső szerint pedig már így is épp eléggé ellehetetlenítik a tematikus kutatásokat, szóval nagy változás innen már nem lehet.


Lájkolj minket
facebookon!

Lájkolj minket facebookon.