Nagy Konstantin
Nagy Konstantin
2018. november 19. 15:28

Tim Cook büszke melegségére

Ki az a Tim Cook? Ő az Apple vezérigazgatója 2011 óta és 2014-ben felvállalta, hogy meleg. Egyenlőségért való törekvései miatt jutalmat is kap jövő hónapban, valamint egy friss interjú keretein belül belenézhetsz, hogy hogy is gondolkodik egy ekkora cég koordinátora. Csatold be az övedet és vágjunk bele!

Az ADL (Anti-Defamation League, vagyis rágalmazás ellenes liga) múlt héten bejelentette, hogy Tim Cook (az Apple vezérigazgatója) kapja idén a “Courage Against Hate” (Bátorság a gyűlölet ellen) díjat. A díjat Cook december 3-án fogja átvenni New Yorkban a liga “Never Is Now Summit” eseményén.

Ennek a díjnak a célja, hogy felismerje azokat a bátor és látnoki vezetőket a magánszektorban, akik elkötelezetten küzdenek a gyűlölet ellen.

Az ADL szerint Cook bebizonyította, hogy egy vállalat nyilatkozhat a közösségi problémákról, anélkül hogy abbahagyná a növekedést és az innovációt. A szervezet külön kiemelte, hogy Cook mekkora szerepet fordít az LGBTQ problémáknak, miközben adományoz és folytatja az Apple kapcsolatát a (RED)-del.

Jonathan Greenblatt, az ADL vezérigazgatója is pozitívan nyilatkozott Cook olyan irányú törekvéseiről, amik nehezebbé teszik a technológia gyűlöletterjesztésre való felhasználását:

”Olyan időkben, ahol a technológiát a gyűlölet terjesztésére használják, Tim úttörőként küzd az Apple platformjain (…) Ő egy rendíthetetlen híve az LGBTQ közösségnek és a bevándorlók jogainak, miközben elítéli a kegyetlen rasszista történéseket, mint például azt, ami Charlottesville-ben történt. Büszkék vagyunk és izgatottak, hogy Timnek adhatjuk át ezt a jutalmat.”

Ennek kapcsán érdemes lehet megtudni azt, hogy miért is döntött úgy Tim Cook, hogy felfedi másságát. Ebben segíthet nekünk a CNN előző havi interjúja, melyben Christiane Amanpour, a CNN riportere faggatta az Apple vezérigazgatóját a másságáról.

Az interjút itt olvashatod:

CNN: Meleg vagy és büszkén vállaltad fel. Ez elég ritka és bátor vezérigazgató létedre, főleg Szilíciumvölgyben. Ilyesmi nem történik mindennap. Hogy gondolod, szerinted a környezet jobb lett, elfogadóbb lett a melegek felé, az iparágadban? Valamint mit gondolsz a kormány transzneműek újradefiniálásával kapcsolatos vitájáról? Most úgy gondolják, hogy el kell felejtenünk, ami egy éve történt és mostantól a születéskori nemi szervek alapján definiálunk.

Cook: Igen. Az én határozott véleményem az, hogy mindenkit méltósággal és tisztelettel kell kezelnünk. Én így nézek mindenkire, szexuális orientációtól, vallástól, nemtől, etnikai háttértől, nemi identitástól és mindentől függetlenül, érted? Szóval én így szemlélem a dolgokat.

Azért hoztam nyilvánosságra a másságom, mert leveleket kaptam gyerekektől, akik olvasták az interneten, hogy meleg vagyok. És őket szekálták, úgy érezték, hogy a családjuk nem szereti őket, kitagadták otthonaikból és közel kerültek az öngyilkossághoz. Ezek a történetek megviselték a szívemet.

Először úgy voltam vele, hogy én egy magánember vagyok és a saját énem egy zárt körnek mutatom meg. Aztán úgy gondoltam, hogy ez egy önző dolog manapság. Ennél többnek kell lennem. Tennem kell értük és meg kell mutatnom nekik, hogy lehetsz meleg és közben lehet menő állásod az életedben, mert ez egy elérhető út. Ezért csináltam és nem azért, hogy más vezérigazgatók is felvállalják. Őszintén, meg sem fordult a fejemben. Én voltam az első, ami igazából meglepő…

CNN: És erre büszke vagy.

Cook: Nagyon büszke vagyok rá! Igen, abszolút. Számomra ez Isten legnagyobb ajándéka, mert ennek köszönhetően megtudtam, hogy milyen kisebbségben élni. Persze nem minden kisebbség egyforma, hiszen mindenkinek megvannak a saját élményei. De az érzés, hogy kisebbség tagja vagyok, empátiát adott mások felé, akik szintén nem a többséghez tartoznak. És emiatt elkezdesz egy picit máshogy gondolkodni. Ezen felül számomra, az Apple vezérigazgatójaként nagyon jó volt, mivel sok különböző emberrel volt már dolgom és vastag bőrt kellett növesztenem és ebben is segített a melegségem felvállalása.

CNN: Te is átélted ugyanazt a szekálást és nehezebb életet, amit mások leveleiben olvastál?

Cook: Szerencsés voltam, mert egy szerető családban nőttem fel.

Tim Cook
Mike Deerkoski | Tim Cook a WWDC-n

CNN: Ők tudták ezek szerint.

Cook: Idővel megtudta mindenki. Nem akarok belemenni, hogy ki mikor, meg ilyesmi. De a lényeg, hogy nem volt olyan szituációm, mint amiket olvastam vagy élőben hallottam ezektől a gyerekektől, akiket kitaszítottak otthonukból. Ezt nem kellett átélnem. Szóval személyesen nem mondhatom el, hogy lettek volna ilyen élményeim. Szekálni persze szekáltak, nyilván. Nyilván. Ez majdnem mindenkivel megtörténik és nem is csak a melegekkel. Alapjában véve mindenkivel, aki kisebbséghez tartozik valamilyen szempontból.

CNN: Bárki, aki egy kicsit is más.

Cook: Így van. És ezen túl kéne lendülnünk társadalmi szinten, hiszen ezek irreleváns tények az embereknél, amik igazából nem számítanak.

CNN: Lenyűgöző megnézni, hogy mekkora kulturális vita alakult ki a transznemű probléma kapcsán. Elég csak a mellékhelységeket megnézni. Szinte már ez is hatással volt a választásokra. Ezzel egy kicsit túlzok, de ez óriási. Ez egy óriási, óriási téma. Kíváncsi vagyok, hogy ez meglepett-e téged vagy hogy hogy állsz ehhez, amit mondtam és a lehetőséghez, hogy a kormány a transzneműség definiálásában a születéskori nemi szervek alapján döntsön?

Cook: Nem lep meg engem, sajnos, mert úgy nőttem fel, hogy láttam a kirekesztést egész életemben. Érted? Láttam az afroamerikaiaknál és az ő jogokért való küzdelmüknél. Láttam a nőknél is. Tudod, csak 100 éve volt, hogy a nők számára megadták a szavazati jogot. Ha ebbe belegondolsz, igazából megdöbbent. A nőknek nem volt szabad szavazni? Ki a fene találta ezt ki? Szerintem minden generációnak megvan a felelőssége, hogy növelje és kiterjessze az emberi jogok definícióját. Én így érzem. És úgy hiszem, hogy amit megtehetek, azt nem csak a meleg közösségért vagy a transznemű közösségért teszem. Segíteni akarok a nőknek is. Segíteni akarok az afroamerikaiaknak is. Segíteni akarok a hispániaiaknak. Segíteni akarok a bevándorlóknak és a többi kisebbségnek is. Hiszen végülis a probléma egyetlen egy dolog: minden embert tisztelettel és méltósággal kell kezelni. Alapjában véve csak ennyi az egész. Amikor ebbe belegondolok, isteni sugallatom lesz. Ha egy nap valaki ki tudná kiáltani, hogy mindenkinek mindenkit méltósággal és tisztelettel kell kezelnie, a teljes világ megváltozna. Nem lenne az nagyszerű?

Borítóképünk szerzője: flicker/iphonedigital


Lájkolj minket
facebookon!

Lájkolj minket facebookon.