Végigsétáltuk a menetet és csodálatos embereket láttunk — Galériával

Július 6-án, szombat délután végigésáltunk a 24. Budapest Pride felvonuláson, ami egy szabad és békés menet volt. A becslések szerint mintegy 7 000 ember vonult végig az egyébként rövid útvonalon a Kossuth tértől a Március 15. térig.

Galéria cikkünk végén!

Tomival (aki még első pride-ozót is hozott magával) külön úton érkeztünk a menetre, ami természtesen egyáltalán nem meglepő, hiszen egész héten zúzós volt a tempó és egyszerre kellett három helyszínen lennünk. Ezt csak azért volt fontos kiemelni, mert borzasztóan vicces volt Tomi csapata számára a bejutás. Természtes, hogy egy ilyen rendezvényen megvizsgálják a táskáját az embernek, esetleg meg is motoznak, hogy nincs-e nálad szúró/vágóeszköz, kiskés, sav, akármi.

Arra viszont nem számítottunk, hogy a következő beszélgetés zajlik majd le:

Mi:  Hello.
Rendezők: Sziasztok, ti magyarok vagytok? Beszéltek magyarul?
Mi: Beszélünk magyarul is, magyarok is vagyunk. 🙃
Rendezők: 😅 Őőőő, jó, csak nem volt olyan magyar arcotok.
Mi: Köszi, nem tudjuk, hogy ez most jó-e vagy sem, de azért köszi. 😂
Rendezők: Hova érkeztetek? A rendezvényre jöttetek?
Mi: 🤨

Rendezők ellenőrzik az érkezőket a Budapest Pride-on
Rendezők ellenőrzik az érkezőket | Fotó: QUEERLIFE.CO/ Tomi Falcsik

Ezen jót derültünk, hiszen a “rendezvényre jöttetek” kérdés úgy hangzott, mintha valami underground, illegális dologra használnánk fedőnévként. Mondtuk, hogy a Pride-ra jöttünk. Végül még a szokásos kérdés után, hogy van-e nálunk üveg át is engedtek.

A kamera, a fényképező, a QUEERLIFE.CO/ logós lanyardon lógó QUEERLIFE.CO/ logós azonosítóm és a sajtóigazolvány valószínűleg nem tette egyértelművé, hogy miféle queer emberek vagyunk mi és hová tartunk.  ¯\_(ツ)_/¯

Az Index többet várt, ők nehezen jutottak be. Az ő live közvetítésükben látható, hogy elképesztő módon a rendezők nem engedik be őket, amíg egy szervező meg nem érkezik. Aki nem ismerte fel a stábot. Miután bemutatkozott az Index, közölte a szervező, hogy ők “baráti sajtó”, így bemehetnek.

Később hallottunk olyan információt, hogy szélsőséges rendbontók próbálkoztak bejutni fotósnak kiadva magukat, ilyet viszont mi nem láttunk. Gondunk nekünk egyébként nem volt sem a bejutáskor, sem később. Minket csak a vicces kis beszélgetés lepett meg.

Idén teljesen kordonmentes volt a vonulás, ahogy az egyébként elvárható, normális és civilizált, és mindössze a talán két alkalommal futottunk kerítésbe: a menet vége felé egy építési terület mellett, na meg persze menet közepén, a féltucat ellentüntető erőtlen és amatőr megjelenésekor.

A rendkívüli szomorúságot árasztó csoportocska a szokásos unalmas táblákkal (mocskos buzik) és 2019-hez képest merőben új jelszavakkal is tiltakozott (Gyurcsány takarodj).

Jelenlétük annyira hangsúlytalan volt, hogy lassan meg kellene fontolni, hogy jövőre, a jubileumi 25. rendezvényen érdemes lenne előlük is elvenni a kordont, és megengedni, hogy velünk vonuljanak, hogy végre egy kis szín, boldogság és kreativitás költözzön szürke és nyomorúságos életükbe.

A Kossuth téren összegyűlt emberek tömegei lenyűgöző látványt nyújtottak, és ismét csak ki kell emelnünk az általunk korábban már írtakat:

Az extremitás szinte egyáltalán nem jelent meg.
Budapest Pride 2019
Fotó: QUEERLIFE.CO/ S.E.

Az emberek simán úgy néztek ki, mintha egy hétvégi buliba mennének, így hát szerkesztőbizottságunk innentől kezdve nem tudja komolyan venni azt az ellenvéleményt, hogy azért nem járnak ki emberek a pride-ra, meg azért káros, mert ott olyan extrém külsőségeket lehet látni, ami káros a magzatok fejlődésére.

Rengeteg politikai üzenettel találkoztunk, aminek kifejezetten örültünk, függetlenül attól, hogy ki melyik párthoz vagy oldalhoz húz. Annak is örülünk, hogy egyre többen ismerik be, hogy igenis: foglalkozni kell a politikával, mert minket érint, és 

az apolitikusság oda vezet, hogy a mostani kurzus a szexuális kisebbségek dehumanizálását és elnyomását tűzte ki új céljának.

Budapest Pride 2019
Fotó: QUEERLIFE.CO/ S.E.

Nagyon durva szembesülni azzal, hogy pár korlátolt puffogónak egy maroknyi emberrel van problémája, akikhez amúgy a világon semmi közük nincs. De egyébként sem befolyásolná semmiben a silány életüket az, ha például egy férfi vagy nő végre azzá is válhatna, ami egyébként is valójában. Vagy legalább a saját nevét megválaszthatná.

A transz emberek láthatósága idén erősebb volt, de még mindig tehetnénk többet az ügyükért.

A megnyitóbeszédekben Máté Dezső roma meleg aktivisa szabadságot, egyenlőséget kért, és a család fogalmát emelte ki, ami szerinte színes, aki szerint pedig nem, az kirekesztő, elnyomó és alkotmányellenes. Peksa Kama, a Budapest Pride szóvívője pedig a kiszivárgott alaptörvény-módosításra utalva — miszerint LMBTQI emberek nem fogadhatnának örökbe — brutálisan erős szavakkal jelentette ki, hogy szerinte

“undorító, felháborító gusztustalan ez az ország most már, amit a Fidesz kormány teremtett körülöttünk.”

Rengeteg, több, mint harminc budapesti nagykövetségen kívül a cégek és vállalatok közül is sokan képviseltették magukat. A Nyitottak vagyunktól Miklós Melinda ügyvezető jelentette be, hogy idén, először, szokatlan módon a járművük kicsatlakozik a menetből és körbeviszi üzenetüket a városban azok számára is, akik nem tudtak a menetben ott lenni.

Mivel a QUEERLIFE.CO/ meghívást kapott a QRTV roma kamionra, ezért stábunk nagyrészt e körül az állomás körül sürgölődött. Persze együtt mozogtunk a tömeggel és igyekeztünk bejárni elejétől a végéig, de örvendetesen olyan sokan voltak, hogy ez néha nagy kihívást jelentett. A kamionon beszédet mondott Farkas László, a QRTV.eu alapítója és felelős szerkesztője, Dombos Tamás, a Háttér Társaság ügyvivője és óriási megtiszteltetésként fogadtuk, hogy társalapítónkat, Krsják Attilát is felkérték beszédet mondani.

A felvonulás az előzetesen meghirdetetthez képest késéssel indult, de ezt valószínűleg belekalkulálták a menetbe, hiszen a célhoz pontosan este hatkor ért.

Elszomorító, de reményt keltő

Farkas László beszédében kiemelte, hogy a szélsőjobb, a rasszizmus, a xenofóbia, az uszítás, a cigányellenesség és homofóbia erősödik.

Farkas László a Budapest Pride roma kamionján
Farkas László mond beszédet | Fotó: QUEERLIFE.CO/ Tomi Falcsik

“A természetes szexuális diverzitásról úgy beszélnek — betegségként –, hogy 80 év genetikai, antropológiai és pszichológiai eredményét próbálják kitörölni a köztudatból.”

Elmondta továbbá, hogy a roma LMBTQI emberek két oldalról kapják az ívet, de hisz abban, hogy összefogással, önös érdekek háttérbe helyezésével, és egymás iránti tisztelettel a jelenleginél sokkal többet lehetne tenni.

“Mind a hazai, mint a nemzetközi roma LMBTQI közösség kisebb válságát éli.”

Elszomorítónak tartja, hogy egyelőre sem a roma LMBTQI, de a roma közösségek sem tudnak kellő mértékben összefogni. Reményt keltőnek tartja viszont, hogy szerte az országban vannak aktivisták, akik sokszor kizárólag saját erőforrásaikat felhasználva próbálnak tenni a roma közösségért. Reményt keltő számára az is, hogy vannak olyan hazai és nemzetközi LMBTQI szervezetek, melyek keresik az együttműködési lehetőségeket és látják az erényeit és tehetségeit a roma LMBTQI közösségnek. Farkas László hálát és reményt ébresztőnek tartja, hogy ennyi ember megjelent a meneten. Beszédét a következő gondolattal zárta:

“Bújj elő most, jogod van hozzá.”

Dombos Tamás szerint közös a harcunk. Azzal az érdekes felvetéssel indította beszédét, miszerint nem biztos, hogy kisebbségben vannak az elnyomottak. Szerinte, ha átgondoljuk mindazokat a viszonyokat, ami miatt elnyomottak vagyunk, legyen az etnikai hovatartozás, szexuális irányultság, vallás, szociális vagy oktatási háttér, netán fogyatékosság, nem annyira biztos, hogy kisebbségben vagyunk.

Dombos Tamás
Dombos Tamás mond beszédet | Fotó: QUEERLIFE.CO/ Tomi Falcsik

“Könnyű azt gondolni, hogy kisebbségként természetes szövetségben állunk egymással, és, hogy összeborulunk, aztán ez a harc majd működni fog. De ez nem így megy. Ezért dolgozni kell.”

A homofóbia és a transzfóbia elleni küzdelmet is kiemelte Dombos Tamás, aki hangsúlyozta továbbá, hogy mennyire fontos összefogni, mert csak közösen lehet győzni.

Krsják Attila társalapítónk beszéde erős felütéssel kezdte beszédét. Kifogásolta, hogy az idei Budapest Pride (2019) programjain nem volt egy HIV-vel vagy PrEP-pel foglalkozó workshop vagy előadás sem, de STI prevencióval, mentális egészséggel és szexuális edukációval foglalkozó sem. A tudatosságra is felhívta a figyelmet, illetve arra, hogy nincs Magyarországon sajtótermék, mely foglalkozna ezzel — a QUEERLIFE.CO/ kivételével. Azt is szóvá tette Attila, hogy meleg instagramos influenszerek milyen kártékonyak és mekkorát tévednek, amikor arról papolnak, hogy miféle dekadens megjelenéssel vonulnak pride-ozni az emberek.

Krsják Attila a Budapest Pride roma kamionján
Krsják Attila mond beszédet | Fotó: QUEERLIFE.CO/ Tomi Falcsik

“Az egész életünk arról szól, hogy

szégyellni kell magunkat, amiatt, akik vagyunk. És még erre a három órára sem lehetünk azok, akik szeretnénk, mert az évi 8 760 órából három órára is tökéletes, heteronormatív képet kell sugároznunk mindenkinek.

Három óráról van szó, azt féltik és azt akarják elvenni néhány — tízezer — embertől, tőletek, hogy erre a három órára kicsit azok lehessenek, akik szeretnének. Senkinek nem okozunk kárt, senkit nem bántunk, hanem elsétálunk a város egyik pontjáról a másikig.”

Kiemelte még, hogy milyen fontos volt a Stonewall lázadás, melynek idén van az ötvenedik évfordulója, és hogy transzneműek, transzvesztiták és szexmunkásoknak köszönhetjük azt, hogy nem kell börtönben ülnünk és mégis ők a legjobban lenézett szereplői közösségünknek.

Nem hagyhatjuk persze szó nélkül a szivárványkapitalizmust és annak kritikáját sem. A pink capitalism ellen szót emelő csoport molinókkal is felvonult, 🌈≠💰 és hasonló feliratokkal. Megszólalóik szerint egy cég nem tud úgy megjelenni sehol, hogy ne a saját anyagi előnyét keresse, és ezt maximálisan ki is használják például a pride hónap alatt.

Szivárvánkapitalizmus elleni tiltakozó transzparens a 24. Budapest Pride-on
Szivárvánkapitalizmus elleni tiltakozó transzparens a 24. Budapest Pride-on “A szivárványkapitalizmus nem támogatja a közösséget az év többi 11 hónapjában” | Fotó: QUEERLIFE.CO/ S.E.

A menet végül teljesen békésen, problémamentesen ért véget, színes és nyitott emberek sétáltak egy kellemeset különféle zenékre Budapesten szombat délután. Olyannyira, hogy a végén a hazafelé sétáló emberek között alig-alig volt olyan, aki levette volna magáról a pride dekorációkat: simán sétáltak szivárványos zászlóval és hátizsákkal. A közeli kávézók pedig mind megteltek szivárványos ruhát, sminket, testfestéket, zászlót viselő prájdozókkal és ezzel senkinek, semmi baja nem volt. 

Vidám ember a Budapest Pride-on
Fotó: QUEERLIFE.CO/ Tomi Falcsik

Ez talán azt jelenti, hogy már nem félnek?

Galéria
Korábbi képeink az idei pride-ról